+36 30 33 52 101

Széchenyi 2020 projekt tájékoztató

A kaposvári székhelyű Kapos DentArt Fogtechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

26,23 millió forint, 50%-os mértékű vissza nem térítendő támogatást nyert

“A Kapos DentArt Bt. technológiai fejlesztése a termelői kapacitás bővítése érdekében” című pályázatával.

 

Cégünket, a Kapos Dentart Bt-t 1999-​ben ​alapítottuk azzal a szándékkal, hogy egy a fogorvosok és a páciensek igényeit minden tekintetben kielégíteni képes, folyamatosan növekedő, szakmailag fejlődő és állandóan megújuló fogtechnikai labort hozzunk létre. 2007-ben bevezettük a cirkon​ technológiát, mely​ rövidesen termék portfóliónk legfontosabb részévé vált. A cirkon technológia fejlődése, a megnövekedett vásárlói igények, valamint a minőség folyamatos javítása elengedhetetlenné tették a CAD/CAM technológia bevezetését, amit az általunk addig is használt cirkon rendszer gyártójától, a Zirkonzahn-tól 2010-ben vásároltunk meg. ​Cégünk, a Kapos Dentart Bt. 2014-re a magyar fogtechnikai piac egyik meghatározó szereplőjévé vált,és az elmúlt 10 évet tekintve folyamatos növekedési pályán van. Napjainkra az a tény, hogy a meglévő CAD/CAM gépünk kihasználtsága rövidesen eléri a maximumát, elengedhetetlenné teszik, hogy gépparkunkat tovább bővítsük.

Az új komplett ZirkonZahn CAD/CAM rendszer, a CAD/CAM tervezőprogram és a hozzá kapcsolódó 3 Lenovo munkaállomás megvásárlásával a cirkon fogpótlások készítésének kapacitását a duplájára tudjuk növelni, és reményeink szerint 3 új munkahelyet is létrehoz​unk. Az összes többi projektben szereplő eszköz​ speciális fogtechnikai gép, amik a megnövekedett CAD/CAM kapacitással és a reményeink szerint megnövekedő munkamennyiséggel járó többletfeladatok elvégzéséhez szükségesek. A cégünknél alkalmazott​ ​​technológiák nemzetközi szinten is az élvonalba tartoznak a fogtechnikai szakmában. ​A beszerzett eszközök a hazai és külföldi megrendelői körünk töretlen bővülését, a folyamatosan képzett alkalmazottaink számának emelkedését és a további növekedés lehetőségét biztosítják cégünk számára.

A projekt befejezési dátuma: 2015. november 30.

A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-14-2014-00064

Share This